HTML

Párizs, 2011

A Középülettervezési Tanszék nyári tanulmányútja, 2011

Linkblog

Párizs 2011

A Középülettervezési Tanszék 2011-es nyári tanulmányútja.

Párizs 2011

Támogatóink:
- BME Középülettervezési Tanszék;
- A Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány;
- Az Épülettervezés Oktatásáért Alapítvány;

Friss hozzászólások

Címkék

Kerékpárral Párisig és vissza (1889)

2011.07.26. 07:00 mB

http://www.konyvbuvar.hu/pict/termekek/kozepeskepek/9638224088-1.jpg1889-ben egy huszonkilenc éves tordai tanár, Borbély György kerékpáron tette meg a 4300 km-es utat Párizsig és vissza. Nem ő volt az első hazánkban, aki hasonló távolságokat ostromolt kezdetleges velocipédjén, de mindenképp az úttörők közé tartozott. Kerékpárja, - egy "magaskerekű" - már alig emlékeztetett az első, 1817-ben a német Karl Drais által fabrikált futógépre, de még messze volt a láncáttételes (egyébként akkor már ismert), könnyedén meglovagolható drótszamártól. Borbély és kortársai nem örvendhettek jó minőségű, aszfaltozott utaknak se Magyarországon, se Nyugat-Európában.


beolvasta: Kiss Benő;


Zúg az élet. Még csak a járdákra teritett szűk asztalok és székekhez szokhatunk nehezen. Mindenkinek ki van szabva a levegő is. De ez aztán egyenlően; békésen megfér egymás mellett a csárdában a napszámos és a másfajta ember, kölcsönösen uramnak (monsieur = moszjő) szólitva egymást. Az udvariasság, szolgálatkészség elvíhatatlan ékessége a francziának.

http://eletmod.transindex.ro/images/__leo/cikkek/cikkek_25098.jpgDe nagyon bántja az embert az az értelmi homály, mi a nagy publikum fejét borítja. Míg az egyik az égre tör, a nagy tömeg a szomszéd falunak hirét sem hallotta. A magyar szót ki tudja miféle gorilla dolognak képzelik. Németországban francziáknak és angoloknak tartottak, Francziaországban németnek, hollandnak, porosz, svéd, olasz, török, tatárnak, csak a magyart nem tudják elképzelni. Egy monsieur minden bevezetés nélkül rohan felém s mosolyogva szólit, mint amerikait. Oh nem! én ázsiai vagyok, felelém; de ezt nem érthette egyáltalán; a magyart már ismeri, de úgy mint németet, vagy osztrákot, mert szörnyen csodálkozott, hogy magyar létemre nem tudok jól németül; ez neki mindegy. Ilyenek mellett rendkivül jól esett, mikor egy úr „de Hongrie" feleletemre keményen szorított kezet s odább rohant minden magyarázat nélkül. Azt mondják, hogy mostanság, különösen a magyar kiállítás óta, kezdi a közönség is inkább ismerni a magyar fogalmat. Arra való volna pedig az a sok magyar Párisban, hogy ismertesse egy kissé a tömeggel, ne csak dinézzen.

A kiállítás minden fényességénél szebb, a mi Párisban van: az egyszerű betűkkel minden középületre felirt liberté, egalité, fraternité, melyre megmozdul a vér az erekben. Megdöbbentő volna s a bolondok házába zárnák, a ki nálunk a disznópásztort uramnak szólítaná. Pedig Eiffel is hány embernek lett szolgája, kénye-kedve kielégítésére, meg is kapja a diját, még is úr.

(...)

Az Ellenzék 1889. aug. 12. és 13. számában van ez útról kelt következő levelem:


„Páris, 1889. aug. 3.

Vajjon, ha Tordára juthatok a Varga patak partjára, ott is fogom-e hallani ennek a teinsasszonynak rekedt rikácsolását? Egy talyigát vonszol, tele rakva retekkel, szösszel, vajjal, báránybőrrel és petrezselem-levéllel s lélek szakadva ordit, hogy vegyék a portékáját.

Nem is tudom, az a Munkácsy hogy nem talált a keresztre feszitett Krisztus kinszenvedésinél szomorúbb állapotot ez asszonyban. Én futottam előle.

Különben igy van ez más helyen is, csak az én gyöngébb idegzetem csudálkozik rajta s fél tőle. Pedig előre elkészítettek rá, hogy itt milyen szörnyű dolgok vannak, hogy itt pl. csupa vörös malaczok vannak (s okosak), a libák röfögnek s a szúnyogok bőgnek. Mindez nem igaz. Itt is csak úgy csiripolnak a verebek, mint máshol. Vannak ugyan a lepkék között ragadozók; kivált esténként ragadják meg az embert s ha jól fel nem fegyverkezünk észszel, hamar berántanak barlangjokba. De ez sem kizárólag Páris productuma.

A mi Párisé s általán a francziáé, az az irós vajnál is lágyabb, simább és kecsesebb arcz s ennél is kecsesebb beszéd. A tett, az más kérdés. De csodálkozom, hogy Rákóczink csak a szép szóval maradt, mert velem a harmadik utczáig is elszalad, akárkit szólitok meg, ott hagyja áruczikkét s tűzzel magyarázza az utczák neveit.

A Bastille-téren ha naponta tízszer átmegyek, tízszer szalad előmbe egy flamand-franczia fruska s parolát ad, előre kiabálja: hongrois, hongrois! hogy vegyek még egyet a kiállítási képeiből s magyarázza, milyen sáros voltam, milyen fekete voltam, mikor odaérkeztünk - most már kezdek szépülni.

Reconstruction of the Bastille for the 1889 World’s Fair, Paris
A világkiállításra rekonstruált Bastille.

Nagyon nevezetes hely ám az a Bastille. Egyenesen oda tartottunk, jól ismerjük, mintha mindig ott laktunk volna. Az elesett francziák most is ott henteregnek a földön, a háztetőkre felmászott kétségbeesett arczu emberek ordítoznak, rettentő füst gomolyog minden a Bastille - panorámában; de valósággal ott van helyén az égbe nyúló oszlop, tetején a szabadság Istene rohan, egyik kezében széttépett lánczot, másikban lobogó fáklyát tartva. Pinczéjében is szabadsághősök nyugosznak, kik 1830-ban estek el a revolutióban, mert nem engedtek a rendeletnek, hogy vasárnap ne dolgozzanak, mit nagy hévvel szaval nekünk egy öreg őr. Még dühösebben szaval a Pantheon pinczéjében egy vastag franczia, miből csak Hugó Viktor, Voltaire s Rousseau nevét értem, mit a nélkül is tudnék.

De ki győzné sorra sorolni a sok dicsőséget - a franczián kivül? ő bele nem ún. Mind felirja a porté triumphra diadalait —ott van Győr is, de az elszászi dicsőséget nem jegyezte oda.

Most minket inkább érdekelne az újkori dolog, a kiállítás, hanem arról beszéljenek okosabb emberek. Én megbámultam azt a két nagy fatörzsököt, mely Magyarországon termett, egyéb magyar dolgot nem is lehet látni, csak még a magyarnak nevezett csárdában a czigányok fején a csárdás kalapot, hát ha néha rázendítenek; a pinczérek is francziák, csak abban ütnek el a párisitói, hogy nem mondják oda: tessék uram! s ezért elég parasztoknak is lehet tartani.

File:Paris-LOC cph 3b40741.jpg

Maga a kiállítás olyan valami, hogy kifárasztja az ember szellemét, nem adatott türelem végig nézni Guatemala minden füvét, madarát, hajszálnyi gombostűkre szurkált bogarát a te- tüféregtől elkezdve fel, - csak a végén elevenedünk fel a török leányok háremi mozdulatain s veszünk szivart ha kell, ha nem. 

Még nevezetesebb az Eiffel-torony, melyet nem ok nélkül építettek, megszámlálhatatlan az a nép, mi oda tódul fel. Pedig különösen a hire után, megtekinteni - első látásra nem lep meg oly nagyon s nem lehet tudni, hogy a második emelettől kezdve miért zárták el a gyalog feljárást; az első és második emeletre egy szuszra fel lehet futni s igy lehetne tovább is; de már a második emeleten osztogatja a Figaró a dicsőséget - ingyen - felírja nevöket, kik oda vonszoltatták magukat; legtetején is elfér 2-300 ember a korcsmárosokon és kereskedőkön kivül, kik árulják a tornyon a tornyot, minden tűbe, bicsokba, sipkába belevésve.

http://imagecache6.allposters.com/LRG/29/2966/S65QD00Z.jpg

A kik ide emelkedtek a kocsiban, azok lázas sietséggel irják a leveleket, magam is egyéb dolgom hiányában effélével foglalkozom. Minden földi halandón felül lakik még a zászlóhoz közel Eiffel s gyönyörködik a lábai alatt nyüzsgő hangya népen, mely őt bámulja. Meg is érdemli, mert az épület olyan, mint minden remek mű, kép, v. költemény s minél többet nézzük, annál fenségesebb.

Lent aztán belevegyülünk a néptömeg közé; dehogy! a kerekek és lovak lába alá. Mulatságos nézni s hallani a zajt, a mint egy térre minden utczából hat rendével folynak össze a kocsik, melyeknek sűrű pattogásaiból csak úgy hallszik ki a vasút nagy lovának földet rengető dübörgése, mint a kotló ritka, de testes hangja a csirkék csipogásaiból. Egy kerekű, két kerekű, négy kerekű szekerek, talyigák járnak két lábon, egy lábon; bicyclista is, folyton sipolva, senki sem hallja, senki sem ügyel rá, fiúgyerek, leánygyerek lobogtatja a kiállítási képeket, nincs egy talpalatnyi üres tér, eszeveszetten rohantam ki közülök hol a lovak sörénye alatt, hol a kerekekre szökdécselve, pedig senkit el nem gázolnak e bábeli zűrzavarában a place de la Concordnak; ott van a teinsasszony is talyigájával s rekedt hangjával - nyugodtan tébolyog ide, oda, feldúlt arczán csak a petrezselyemárulás dühe látszik.

Sokkal szebb e panoráma este, de fenn a kocsi emeletén haladva végig a Szajna parton; nem is lehet másként képzelni, mintha a menyország derekán kocsikáznék végig az ember; nem teremtett ilyent a Petőfi képzelete sem Tündérországról: lent a viz fodra mosolyogva taszigálja a hajókat, parton a fák alatt tündérek ölelgetődznek, a csókolódás rendes dolog nappal is; balról a Hippodrom van felirva derekam vastagságú láng- betükkel, odább a Trocadero tetőtől-talpig ezer lámpa csillaggal, - százszor annyival balról a torony, a menyország kapuja, zöld, kék, sárga, fehér; piros szinnel; minek nevezzem a rohanó kocsikat? lámpásaik megannyi hulló csillag, a parton a bukott angyalok; s ez éjnek idején fent a magasban túl a csillagokon hatalmasan löveli Európa népire a villanyfényt a nap s még ezen felül a trónusán Eiffel - mint egy atyaisten!

Versailles, 1889. aug. 4"


(csak illusztráció)

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom bicikli eiffel világkiállítás 19század

A bejegyzés trackback címe:

https://paris2011.blog.hu/api/trackback/id/tr363090111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.