A francia építészet megelevenedése sok szempontból az 1968-as, májusi diáklázadások idejére tehető, de az ország a Charles de Gaulle elnöksége idején végbement modernizációja teremtett alkalmat arra, hogy a francia állam szerepet vállaljon az építészetben: az elmélet területén a kutatómunka állami támogatásával, a gyakorlatban pedig nagyszabású állami beruházások kezdeményezésével. Hozzájárult ehhez a központosított, egyre élettelenebb École des Beaux Arts teljes átszervezése 1968-ban: az intézményt egy sor unité pedagogique-re [oktatási egységre] tagolták.

A decentralizáció a francia építészképzést is megreformálta, szigorú uniték alakultak, mint például az UP 8 Henri Ciriani vezetésével és a szintén elkötelezett építész, Henri Gaudin vezetett UP 3 Párizsban. Ebben az időszakban új múzeumi-kutató intézmények is létrejöttek, például az Institut Français d’Architecture, Valéry Giscard d’Estaing elnöksége idején.

A párizsi Pompidou Központra kiírt 1962-es tervpályázat nyomán egyre bővült a kormány támogatását élvező építészeti beruházások köre A folyamat betetőzése a Párizst Franciaország egyéb területeit is érintő Grands Travaux [Nagy munkálatok] voltak az 1980-as években, François Mitterand elnöksége idején. A francia főváros legújabb építészeti látványosságai közül ki kell emelnünk a Louvre I. M. Pei, amerikai építész tervei alapján 1988-ban megépült üvegpiramisát, valamint a város főtengelyének másik végén álló, gigantikus diadalívet formázó irodaházat, amely Johan Otto von Spreckelsen dán építész terve alapján 1989-ben, a Défence negyedben épült.

Itt említhetjük Bernard Tschumi Parc de la Villette-jét és egy kevésbé ismert dán építész, Carlos Ott alkotását, az új Opéra de la Bastille-t, mint a 80-as évek második felének további jelentős, megvalósult pályaműveit. A prominens kulturális létesítmények sorát a Musée d’Orsay egészíti ki, amelyet Gae Aulenti olasz építész tervei alapján rendeztek be a Gare d’Orsay felújított épületében.

Míg közel huszonöt évig elsősorban idegen építészek részesültek Párizs kegyeiben, a francia állam ma már a francia építészek új generációjának is ad megbízást rangos középületekre. E megújult politika új eredményei között tartjuk számon Jean Nouvel műszaki bravúrját, az Institut du Monde Arabe-ot [Az arab világ kulturális intézete, 1983-87], a Parc de la Villette bejáratánál álló Christian de Portzamparc tervezte szobrászi formálású Cité de la Musique-ot (1991), valamint Dominique Perrault új Bibliothèque de France-át [Francia Nemzeti Könyvtár].

• forrás: A modern építészet kritikai története, 437. old.