Create a MySpace Playlist at MixPod.com (a fent meghallgatható anyag nem a teljes lemez)

Kedvenc világpolgár trubadúrunknak a Proxima Estacion: Esperanza album és a Radio Bemba Sound System koncertfelvétel után lejárt a Virgin-szerződése, így nem habozott a lemezkiadás alternatív módját választani, amikor Wozniak nevű grafikus barátjával mesés-zenés útinaplót készített: a beharangozó 52 oldalas füzetkét (egy hatszámos CD-vel) csak a franciaországi újságosoknál lehetett kapni, majd novemberben megjelent az ottani könyvesboltokban a teljes 140 oldalas mű is – a teljes 23 számos albummal, elragadó, francia dalokkal.

(az est.hu cikkének átvétele)

Manu apjának, Ramón Chao írónak az egyik barátja, Wozniak, a lengyel származású grafikus szórakozásból elkezdett illusztrációkat rajzolni az énekes jegyzeteihez, verseihez, dalszövegvázlataihoz, s a dolog annyira megtetszett Manunak, hogy elhatározták, csinálnak együtt egy füzetet, amit majd újságosoknál árulhatnak. A munkához Manu a néhány éve már otthonának tekintett Barcelonából visszaköltözött szülővárosába, Párizsba. Éjszaka dolgoztak, Wozniak borozott, Manu spanglizott, közben zenei aláfestésként számítógépéről demókat játszott le, félkész dalokat, instrumentális vázlatokat, és azokra szórakozásból elkezdett ráénekelni a szövegekből, amikkel épp dolgoztak...

Így nemcsak a füzetből lett végül könyv (készült persze azért egy füzet verzió is beharangozónak, hogy az eredeti „újságárus” terv megmaradhasson), de a könyv mellé is született kísérőnek egy teljes lemez (a beharangozó füzethez stílszerűen hat számnyi ízelítő, egy húszperces „maxi” járt), Manu pedig észrevette, hogy télre is ott ragadt Párizsban, pedig már bő egy évtizede megfogadta, hogy ez nem történik meg többé (a spanyol származású José Manuel Thomas Artur Chao mediterrán lélek, nem szeret fázni). A címben szereplő Szibéria ennek a téli Párizsnak a fantáziaverziója, ennek is van Amur nevű folyója (az Amour ugye szerelmet jelent), vörös terei (a szívekben), és itt is tud nagyon hideg lenni (a szívekben, az emberek közti terekben). Manu csak nem bírta ki végig a telet, 2004 februárjában átruccant Maliba, hogy segédkezzen a világzenei sztárduó, Amadou és Mariam új lemezén (a Sibérie...-vel egy időben megjelent Dimanche a Bamako albumon nemcsak producer, de több dalban szerző és közreműködő is), és persze ez az afrikai kaland is bekerült a könyvbe, ami olyan mintha felnőtteknek szóló gyerekkönyv lenne, bájos rajzokkal és bájos szövegekkel. Fontos megjegyezni, hogy francia szövegekkel – egyrészt a spanyolul nem beszélő Wozniak miatt, no meg azért is, mert Manu nagyrészt franciaországi élményeket dolgozott fel és a művet a francia közönségnek, francia újságosbódékba és francia könyvesboltokba szánta. Franciául szól az egész album is, márpedig erre még nem volt példa eddigi pályáján (a francia nyelvű számok már a Mano Negra idején is mindig kisebbségben voltak a spanyol és angol szövegűek mellett).

Akárcsak a könyv, a lemez is kis történetekből, életképekből, hangulatokból építkezik, keresztül kasul utalgató szövegekkel. Manu szeretné, ha végre egy virág is nőne már a kertjében, újra leltárba vesz néhány szívének kedves dolgot, „a kutyák szomjasak, a galambok repülnek... az élet szép, a világ rohadt”, a rendőrök igazoltatnak, zöld ruhás fekete utcaseprők elsárgult leveleket söpörnek, szerelmek lángolnak fel és hűlnek ki, fenyeget az öregedés réme, New York-i emlékek bukkannak elő, meg a már egy évtizede halott zenészbarátnak, a Mano Negra-kortárs Les Négresses Vertes egykori frontemberének, Helnónak az emléke (az Helno est mort a híres francia gyerekdalt, az Au claire de la lune-t használja alapul, borzongató eredménnyel), egy másik bohém haver, a lemezbe többször is belekotyogó Aldo pedig kiselőadást tart a kisgyerekeknek az univerzumról (Les Petites planetes).

A zene is egyszerűségével tüntet: a 43 éves Manu örökkölyök hangja, dobgépe és gitárjai mellett lényegében itt csak egy tangóharmonika van, néha egy-két fúvós, és a végén egy éneklő fűrész. Minimalizmusukban is emlékezetes, fülbemászó kis dalok (a 100000 remords-ból akár szinti-pop számot is lehetne kerekíteni), umcaccák (például a Blaise Cendrars-idézetet beépítő La Valse a sale temps, gyorsak és lassúk (a nyitó Le Petit jardin és a Dans mon jardin ugyanazt a szöveget használja két különböző hangulatban), a vége felé meg erősödő afrikai hatások – a reggae most viszont szinte teljesen eltűnt (akárcsak a harcos politikum). Sebaj, visszajön az, amint Manu újra latin-amerikai turnéra indul a Radio Bemba Sound Systemmel.

megjegyzések:

• lásd még a lemezről: Wikipédia (en); ott kis fejtegetés a cím eltérő írásmódjáról (is);
• A Boulevard Brune (második szám) >> a térképünkön itt!