- Vágvölgyi É. Eszter -
Július 14. (csütörtök)
Megérkeztünk. Kezdésnek beszorultam a metró beléptető rendszerébe.
A folytatás már jobb volt.
Az első párizsi séta, az első pozitív meglepetés. A Fondation Cartier. Őszintén szólva egyáltalán nem vártam ezt az épületet, de megszerettem. Csoda jó tereket alakít ki maga körül, figyelve a környezetre és a technikai megoldásai is példaértékűek számomra.
Na meg az, az elmebeteg, elvetemült, őrül Edouard Francois a Hotel Fouquet Barriere-rel, de jót mosolyogtam.
Éjjel hazafelé Ágival mesterfokra fejlesztettük a „szakmai” szólánc játékunkat.
Július 15. (péntek)
Jó nap volt.
Kezdetnek a Notre Dome, aztán pedig a Deportált vértanuk emlékműve. Ez az emlékmű félelmetesen jó. Csend, elgondolkodás, terek.
Nade haladjunk tovább toronyiránt, jött az Arab intézet. Kívülről egy csoda, de sajnos bementünk. Első lépésként előcsarnok gyanánt bejött a képbe a lépcsőpihenő, a térélmény felfele tovább romlott, a nyomott belmagasság nem segített a dolgon, de a tetejéről nagyon szép a kilátás és a két nagyobb tömegek is szépen kapcsolódik egymáshoz.
Jött a délután, Place des Vosges és a vizes kislány. Imádtam, kitartó egy csajszi volt, feldobta, az amúgy is jó hangulatú pihenést.
A Louvre-ról nem írnék, ahhoz kellett volna még kb. 3nap, de az épület tetszett.
Este az első vacsora olasz barátainknál, ebből később rendszer lett.
Július 16. (szombat)
Az első Corbusier. Be kell valljam negatív előítéletekkel közelítettem a Villa Savoye-hoz. De meggyőzött. A zseni, az zseni. A mester, meg mester. Ez a ház szerintem meg még élhető is.
Este Pompidou. Tetszett a tér előtte. A kiállítást meg a legfelső emeleten kellett volna kezdeni.
Július 17. (vasárnap)
Kezdésnek a Helikopter. Nem nagyon szoktam kedvelni az efféle házak, de szerintem ez nagyon el lett találva. Azon a környéken abszolút belefér, sőt! Talán még mosolyt is csal az emberek arcára, ott a nagy szürkeségben.
Utána jött egy kis posztmodern betét. Nem lettem rajongó.
De aztán jött a Mitterand. Vártam és igazolt mindent. Nagyon tetszett! A külsejénél már csak a belseje jobb. Az a ház az utolsó csavarig ki lett találva. Külön pacsi a világítótestekért és a tipográfiáért!
Július 18. (hétfő)
Montmartre-i délelőtt. Koronaként a Sacre Coueur. Ez volt az első templom, ahol tényleg úgy éreztem, hogy egy szakrális térben vagyok, igazi templom illattal, bár ez lehet annak is volt köszönhető, hogy alig voltak benn turisták. Szépek voltak az új színesüveg-táblák.
Aztán jött a LAN diákszálló, ami egyike volt a legjobban várt épületeknek. Ő is igazolta magát, rendben volt részleteivel együtt (pl. homlokzat kiszellőztetés). Persze az alapprobléma maradt, hol vannak a közösségi terek? Miért nem lehetett járható tetőt kialakítani? Tanulságos volt, hogy egy érintett tudott mesélni a házról, a felhasználók szemszögéből, hibákkal együtt.
A napot maga az Eiffel-torony zárta. Jó volt előtte kicsit lepihenni, borozgatni, nevetni. Aztán irány a magasság. Elképesztően szép volt a kilátás, érdekes volt látni a város szövetét. Jó lenne egyszer megnézni Budapestet is ilyen magasból.
Július 19. (kedd)
Szakadt az eső. Nem baj a Musée d’Orsayban sok időt el lehet tölteni. Ez a kiállítás állt hozzám a legközelebb, az épület már kevésbé. Az eső sajnos továbbra is szakadt, de kitartóak voltunk, irány a Défense. Előtte még ebéd a McDonaldsban, ahol sikerült kicseréltetnem egy szendvicset, amibe már beleharaptam, a gond csak az volt, hogy a pultosfiú úgy érezte, akkor majd másnak felszolgálja. Node a Défense. Életnek túl nagy jelét nem láttuk, de ezt írjuk az időjárás rovására. A Notre- Dame-de-la-Pentecote-hoz is erős prekoncepciókkal érkeztem. A templom alapgondolata tetszik, illeszkedése a környezethez tökéletes... De a mag kapcsolatai számomra zavaróan lettek megoldva (érkezés, sekrestye).
Visszafelé még odacsukott a metró kiléptető-rendszer. Nem baj, Petivel még órákkal később is ezen nevettünk :-).
Délután még majdnem lelőtt az UNESCO székház biztonsági őre, úgyhogy Ando meditációs terét csak a kerítésen keresztül tudtuk szemügyre venni.
Zárásként tisztelegve Jean Nouvel előtt, Salival megszárítkoztunk a metroszellőzőnél a Musée du Quai Branly árnyékában.
Július 20. (szerda)
Indulunk haza, oá-oá, ahogy Salitól tanultuk.
(vendégfotók: 2., 5.: Batizi-Pócsi Péter; 6., 7., 8., 9.: mB)
